Kiss Viki - énekesnő, magánénektanár

Könnyűzenei énekoktatás, hangképzés pop, rock, musical stílusban!

Kiss Viki énekesnő, magánénektanár

 

 

Kiss Viki élete 11 éves korától kezdve a zene körül forog. 14 éves korától klasszikus éneket tanult Stibló Anna énektanárnőnél, majd jazz-ének tanára, igazi mestere Berki Tamás volt. A Művészeti Iskola befejezése után 2006-tól magánénektanárk és énekesnő.
Jelenleg az Eszterházy Károly Főiskolán ének-zene/etika tanári szakon mesterképzésben vesz részt.

2001-ben testvérével - Z. Kiss Zalánnal (Pokolgép) - megalapították az AngelZ zenekart. Első nagy elismerésükre a 2001-es Pop-Rock Fesztiválon került sor, ahol a döntőbe kerülés után az év zeneszerzője díjat nyerték meg. 2007-ben megjelent a zenekar első nagylemeze (HETEDIK ÉRZÉK) szerzői kiadásban. A lemezbemutatóra a Petőfi Csarnokban került sor, ahol 2000 ember előtt mutathatták be a lemez dalait. A közönség nagy szeretettel és tetszéssel fogadta a zenekart.
Jelenleg az AngelZ kisebb szünetet tart, de tervezik, hogy újra belevetik magukat a koncertezésbe.

Viki a zenekar és a tanulmányok mellett 2006-tól kezdve Szekeres Tamás Gitármánia Klubjainak meghívott vendégénekese lett, a hajdani Wigwam Rock Club színpadán havi rendszerességgel játszottak. A zenekar mely mára a  Tamás VGA név alatt újjáalakult. Tagok: Szekeres Tamás (gitárművész),  Szendrey „Szasza” Zsolt (Zorall) ,  Egyházi Gábor, Sümeghy Toma, Kiss Viki.  A formáció a tervek szerint októberben mutatkozik be.

2008-2009-ben Vasmacska néven műsorvezető-szerkesztő volt a Pont Fm 88.1 Rock és Sport Adó Rocközön c. műsorában.
 2006 óta karaoke műsorvezetőként is dolgozik, jelenleg is vezet karaoke műsorokat.

Magánénektanárként célja, hogy ne a maga arcára formálja az egyéniségeket, hanem jó irányba terelje, útmutatást adjon számukra. Elsődleges a zene szeretete, szépsége. A növendékek egyéni képzésben vesznek részt, mely hangképzést, technikai gyakorlatokat és rengeteg éneklést tartalmaz! A növendékek nem csak a technikai oktatást kapnak, hanem a szépérzéküket is fejleszti, a tehetséggondozás is elsődleges helyet élvez munkájában. Továbbá fontos számára, hogy a színpadi technikát, színpadi mozgást és a stúdiózás hátterét is megtapasztalják a növendékek.  Ehhez mutat utat és minden segítséget megad tanítványainak…

 

 

Frissítve: 2011.08.29.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 40
Heti: 164
Havi: 689
Össz.: 5 071

Látogatottság növelés
Oldal: Kiss Viki
Kiss Viki - énekesnő, magánénektanár - © 2008 - 2012 - kissviki.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: